Egészségügyi ágazat

Az ágazat az egészségügyi szakmák gyakorlására készíti fel a leendő szakembereket, akik a betegápolás és gondozás, a különböző diagnosztikai és terápiás területeken végzik munkájukat. Tevékenységüket team tagjaként gyakorolják, hiszen együtt, egymás munkáját támogatva lehetnek eredményesek a gyógyító tevékenységben. A team tagjai orvosok, gyógytornászok, pszichológusok és a középfokú szakképzettségű szakemberek. Az ágazatban végzettek feladata az egyes korosztályok egészségének megőrzése, betegségének megelőzése, betegek, sérültek ellátása, ápolása, gondozása, a betegek felépülésének támogatása.

A képzés során az ápolás, az asszisztencia, az egészségügyi laboratóriumi munka és a rehabilitáció területeivel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Duális képzés keretében a szakmai gyakorlatokon - kórházakban, klinikákon, rendelőintézetekben, rehabilitációs intézetekben, illetve a mentőszolgálatnál - sajátíthatják el a magas szintű szakmai ismereteket. A felnőtté válás során meghatározóvá válik a segítő szemlélet és a felelősségvállalás egészséges, illetve beteg embertársainkért.

Az egészségügyi technikumi képzés a közismereti tartalmak mellett 10 szakképesítés területen 40 szakmairányban kínál lehetőséget a szakképzettség megszerzésére. A szakképzés új struktúrájából adódóan a tanulóknak csak 16 éves korukban kell szakmát, majd 17 éves korukban szakmairányt választani.

Az egészségügyi ellátás, hivatás. Az ágazat szakképesítéseinek jelentős része hiányszakma, mely mindig biztos elhelyezkedési lehetőséget kínált az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők számára.

Vissza